A Kemencei László felhasználó összes verse >>>
Az út!
Könnyű gyermek voltam,
ha kellett, ha nem, mosolyogtam.
Álmaimban katona, tűzoltó,
világot megmentő voltam.
Ha elképzelem, így lesz, gondoltam.
Iskolás is voltam, tanultam.
Reggel keltettek, este betakartak.
Legyek inkább mit ők akarnak?
Doktor, ügyvéd?
De az álmok, nem hagynak.
Később leszóltak, büntettek.
Majd, ha leteszed az asztalra,
addig sarokba ültetlek.
Földet műveltem, kapáltam,
de esténként magamat nagyobbnak láttam.
Ha az út jobbra, miért mennél balra? Te balga!
Ez nem normális!
Mit adhatok? Hozom máris…
Jártam az utam,ami távolodott tőlem.
Esténként csak fáradtan dőltem.
Hol vagytok álmok? Gyertek vissza!
Ő termelte a szőlőt, mégis más borát issza.
Hát eldobom, megyek balra!
de az út koszosabb mint arra!
Köd…Köd…de hol a határ?
Aki nem fordul vissza, boldogságot csak az talál.
A magány a legnehezebb terhem.
Hegyre nehéz felcipelnem.
Lettem, ki lenni akartam,
Boldogan éltem, míg haltam.
Lehettem volna ügyvéd, doktor, vagy kezemben kapa.
De akkor a kisgyermek ki voltam,
könnyes szemmel üvöltene rám.
Mivé lettél te ostoba?!
Voltál minden, de ember soha…
