A Korponai Melinda Angéla felhasználó összes verse >>>
A kis vidám parkoló
Nem látom kicsi, tündérbáj arcodat
Soha-soha többé már ilyennek.
Ami szirénhangon, mézesen csalogat,
A mögött ordas szurdokok pihennek.
Nem hallom már a gyöngy csengettyűket,
Tiszta trilláidat ilyen csodaszépnek.
Kongat az ördög, hallva a betűket,
Játszi kis manók a lelkedben zenélnek.
Földobnak, még föntebb, fel a magas égig!
Hajszolnak még tovább, űznek a javából!
Szétdúlják várukat: a lelkedet se védik,
Felőröl téged ez a kíméletlen mámor.
Amit rózsaszín köddel ártatlan szívedben,
Két kézzel ontasz ránk, a miénk nem lehet.
Szurok és arany az, de talmi, így ez nem
Minket illet meg, így ez csak képzelet.
Ha vihar tombol, ha kikelet ragyog,
Ha a tündér fogad, ha a boszorkány…
Hol a határ? Örüljek – akarod!
De mit érezzek, ha csak káprázat vetül rám?
A délibáb, aki tényleg vagy, hol lakik?
Él még? Benned? Van, aki őt szereti?
Olyan, mint a szél, ami mit csinál, ha nem fúj.
Elő tudod hívni, hogy köszönjek neki?
Néha a kanyarban integess majd, kérlek!
Én is integetek, puszit is dobok
Majd, ha a manók épp alszanak, nem zenélnek.
S hogy fel ne ébredjenek, csak suttogni fogok.
Táncolnék szívesen a manók zenéjére,
De az igazi valóddal, azzal meg nem lehet,
Mert nem tud, s nem szeret, ha nem csal az emléke.
Mármint a táncot se szereti, se engemet.
Itt és most, kis kedves, váljunk lélekben szét!
Köszönöm az igazinak hitt, szép szirmokat.
Engem vár a földi lét. Te is indulj, ne félj!
Magasabb éteri hazád már hívogat.
