A Korponai Melinda Angéla felhasználó összes verse >>>
Szegény Vénusz
Az a szerencsétlen nő bús börtönében!
Csoda, hogy él, és még érez egészen.
Dermedten áll a cellája közepén,
Kétségbe esve bámul, s visszabámulom én.
Emlőit nézi, abból tudja, hogy asszony,
De képtelen rá, hogy tejet fakasszon.
Magányos ölében nem talál fejet,
Tétován csak a helyét érinti meg.
Dörömböl az őr: vacsorát hozott.
Markáns arcélére rásütött a Hold.
Szegény Vénusz meg csak nézte, nézte,
Az egyetlen férfi, aki járul eléje.
Most tehát szerelmes. Azt hiszi, újra él,
Azóta szájában is édesebb a kenyér.
Csak hát a rács, mi közéjük áll; s ha végre
Szabadulna, tudná: az őrnek van már felesége.
Jöjjön hát a sárkány, ki ilyenkor szokott!
Rengjen meg a föld, vérbe boruljon a Hold!
Lángot lövelljen óriás szájából,
Arra a királyfi is tán idelovagol.
Megszabadítja, s ellovagol vele,
Jó vitéz módjára, ha nem is teríti le.
Elviszi, nem tudni, hová, csak innen el.
Nem lesz Vénusz ő már, de új életre kel.
