A Ferenc Kustra felhasználó összes verse >>>
Sűrűsödő ködben…
Vakon megyek nagyon sűrűdő ködben,
Ha jól hallom nem jön senki mögöttem…
Egyedül ballagok véges utamon,
Nem látok semmit se, teljesen vakon.
Magam vádoltam komisz árulással,
De a népem árult el, jajdulással.
Tudom a megoldást, nem érdekel senkit,
Csak sír a népem, de miért nem tesz semmit?
Ki volt rám kíváncsi és kik is hallgattak meg?
Senkik, nem számítottak… természetszerűleg.
Kit érdekelt; halok esetleg még élek-e?
Senkit, akik számítottak… holtak éneke.
Egyedül ballagok vaksötét utamon,
Nem látok semmit, nem jó teljesen vakon.
Hatalom tele van korlátolt egyénekkel
És velük mennénk… hová, hová szegényekkel?
Népünknek igaz vezetők kellenének,
De nincs ilyen, hiánya mind jellemének.
Senki vagyok… de valós tanácsot adnék,
Ha meghallgatnának, ha tanácsnok volnék.
A köd csak sűrűsödik, mind sötétebb van,
Érzékelem, tán jól, hogy az út tele van,
Így nem vagyok egyedül, bár semmit látok,
Tudásom elvész… nekik nem dominálok.
Vecsés, 2011. szeptember 18. – Kustra Ferenc
