A Ferenc Kustra felhasználó összes verse >>>
Ránk mosolyog…
Az élet nagyon, ördögien veszélyes dolog,
Néha rossz az tevőn úgy csinál, hogy ránk mosolyog.
Többnyire azonban, elfordul, púpos hátát mutatja,
Így fejezi ki, hogy mily’ valójában… jól megmutatja.
Aztán, van, hogy dühösen elengedi a kezünket, vicsorít!
Ember akkor lesz depressziós, migrénes és visítva sikít.
Erdőnek szélén, magányosan nő a nyárfa,
Mi meg ott lapulunk az élet tarsolyába,
Ami beázik, huzatos, lyukas, unalmas?
Tovább nem mondom, mert igencsak hosszadalmas…
Bevág az új nap?
Teli szájjal nevetni?
Visongani? Min?
*
Élet oly’! Milyen?
Küzdünk vele, csak folyvást!
Van depresszió?
*
Élet nincs velünk?
Tarsolyba kell lapulnunk!
Migrén is elég!
*
Nem vagyok nyárfa!
De erdőszélen lakok…
Egyedül ázni!
*
Esdésre, mosoly?
Folyton csak epekedek…
Kacagni? Miért?
Epekedve várjuk a harminckét-fogas mosolyát,
Esdve lessük szavát, ha este leveszi csizmáját…
Holnap reméljük, jó nap lesz, sok és nagy kacagással,
Örömünknek hangot adunk, teli-száj visongással!
Vecsés, 2015. május 9. – Kustra Ferenc - Versben és szenrjú –ban…
