A Ferenc Kustra felhasználó összes verse >>>
Szívfájdalomban jó, ha a poéta gyorsan tollat ragad
Az időórám, hangtalanul zajongva, csak ketyeg,
Kezemben a lúdtoll, nézem, mikor billen a mérleg…
Megöregedtem... tudom elcsesztem életem végleg!
A Hold, nagyon bágyatagon bekukucskál a szobámba,
Én meg már órák óta itt ülök a sötét ruhámba…
Sikít egy nagyot lelkem, gyerünk! Lúdtollat a tentámba!
Az éj csendje falat emel közém és a világ közé,
Írnék, de a csillagokat nézem, hogy mennek Hold köré…
Gondolkodok, de a látomásom csak egy merengőé.
Lélekégető az érzés, ami én most érzek,
Lúdtollammal kezdek verset sercegni tinéktek…
Holdanyó meg elsétál udvaromból… felétek.
Siserehad kis-csillagok csak követik egymást,
Hullócsillag… mint amikor leverik a lámpást…
Én már gyorsan rovom a sorokat, írok egy s mást.
A világ állandó zaja is csendesen álomba merült,
Én csak figyeltem, nekem semmibe nem került, elszenderült...
Írok, és még érzem, hogy élek, a halál eddig elkerült.
Leírom, sokak napjai, az élet dermesztő magánya,
A meleg, szeretettel váró otthon totális hiánya…
Nézem, de, a sötét kontúrjai már el is vesztek mára…
Éjfél után vagyunk, a világ alszik, én elfáradtam,
Tudom onnan is, hogy itt és most több nagy pacát csináltam…
Egy vers erejéig, azért a sorokat megmunkáltam.
Szívfájdalomban jó, ha a poéta gyorsan tollat ragad,
Mert tudd meg, ezzel a gödörből ki tudod rángatni magad…
Én írok újra, ha lelkemben túlvilági dallam fakad.
Vecsés, 2015. augusztus 31. – Kustra Ferenc
