A Ferenc Kustra felhasználó összes verse >>>
Vajh’, bűnös vagyok…?
Vad gondolatom egyszerre előkerül,
Boncolgatnám, de ő, erre elmenekül…
Gondolkozni próbálok, de képtelenül…
Szólt-e nekem még a régi dalom,
Múlt-e már bennem, régi fájdalom?
Gondolataim persze űznek, csak egyre,
Az a megoldás, hogy menjek, fel, hegyemre?
Hogyha eredendő bűnünk a létünk,
Akkor bennünk lelhető minden vétkünk!
Lehet, hogy van, és nagyon szép az Éden.
De nekem nincs, lent lakok az alvégen…
Hódolok én a régen-múlt időknek,
Hogy tegyek eleget tévedéseknek?
Bűnös vagyok? Vessetek a férgeknek!
Érzéseim vannak, megvannak jóra, a rosszra,
Mit tegyek, hiába vagyok a magam bírója?
Hallgatom verdeső szívhangomat, virradóra…
Van nekem bizonyos csendem, maga a képzelet,
Azzal suhanok a fájdalom folyamom felett!
Vigaszt várok én, sőt sokat vártam már... eleget.
Rövid az élet, kevés benne a boldogság,
De, van büntetés: oly' bősz a boldogtalanság…
Bűnös lét, maga...göröngyös járhatatlanság.
A múltam és vétkeim megvannak a fej-képkeretben,
Mi kellett volna, hogy én ne legyek bűnös? Képzeletben!
Az út végén, nem lehet tudni, hogy mi vár,
Ősünk is mind, fent... a csillagösvényen jár.
Csak madárnak szabad út, a látóhatár…
Őszülök és a bűnökért, biztosan felelnem kell,
Pont, mint másoknak, büntetlenül és sem mehetek el.
Életemben léptem én mindenféle, jó-rossz útra,
Többször is előfordult, hogy eltévedtem… tévútra!
A saját hegyeim közt is kóboroltam, megismerni nagyon vágytam,
De elmúlik az élet, és lehet a vétkektől én semmit sem láttam!
Bizony, az úgy van, hogy menni kell folytában egy életen át
De, van, aki csak nézheti belülről, háza vakablakát…
Én helyben vétkezve toporogtam? Menni kell életen át…
Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc
