A Ferenc Kustra felhasználó összes verse >>>
A csend hallgatja…
Ahogy csendben megül a néma, csöndes este,
Látszik a sok hallgatag, fénylő csillag teste…
Lágyan, csöndben körbeölel az este keze.
A csend hallgatja a vadul süket csöndet,
Mozdulatlanság, kiszívja az erődet…
Eltakart napsugár égeti bőrödet.
Gondold végig, éltedet meghökkentőket,
Karácsonykor rád tukmálják primőröket…
Már sosem találod… fagyba veszendőket.
Vak csöndet hallgat a harsogó rádió,
Csendesen koppanva hullik le a dió…
Csendben hallgatod, az életben mi a jó!
A csend rafináltan csak ül és meghallgatja a zajokat,
Állatkertben tán\' már rothadt banánnal etetik majmokat…
Elmulasztod életedben a fölséges pillanatokat?
Maga a csend, a harsogó szférák zenéje,
Közben vízcsepp sodródik szivárvány szélére…
Gondolj a csendre, mint a léted egészére.
Az életben csak botladoztam, oly\' csendben, többnyire egyedül,
Utólag érzékelem, nem éreztem magam csöndben, remekül…
Csendben megmondták az öregjeim, az élet csak úgy elrepül.
A csend hallgatja, ahogy hazában terjed a penész,
Ebben a csöndben olyan megfoghatatlan az egész…
Pedig a csend már tudja, előbb-utóbb, hídba lemész.
Ha bekapcsolod a rádiót, melegszenek a picike csövek,
De nem szól, Te meg hallgatod a csöndet, bénán ülve, mint a cövek…
Bánatod csendben dühöng, nincs hatása az érzéstelenítőnek.
Csendben, mindent látni lehet, utcai lámpák fénykörén
Fakadó amorf árnyak, csendben… játszanak járdánk kövén…
A többit, csöndben látom én a tiszta holdfény üstökén.
A létem végén, valahol, vak csendben, nyitott kapu vár,
Szerintem minek oda zaj, azon a kapun, nincsen zár…
Ott már csak mélységesen csendes csönd van, végső magány vár.
Vecsés, 2016. január 25. – Kustra Ferenc - íródott: bokorrímesben.
