A Ferenc Kustra felhasználó összes verse >>>
Papíron vezet az utam
A poéta…
Egyedül csak megyek, köszönöm a végtelennek a jót,
Hogy kapok egy minta eszmefuttatásból kevéske jót!
Már sercen a tollam hegye, lúdtollam írja a valót…
Vad igyekezettel rovom a papír utat,
Égbolt sötét ködben, fönt kavarog, mutogat…
Én gyorsan belemártom tentába tollamat.
Tollam hegye rögzíti a jót és a rosszat,
Emlékezetből leírja mindet, mi szorzat.
Kinézek, látom zivatar lesz, hallom az ég dördül…
Van benne jó és rossz is, de a termőföld majd örül.
Állandó gond, melyik utamon menjek, és hol vagyok,
Ahol vagyok, ott lehetne... hogy kis nyomot is hagyok?
Ha nem hagyhatok, akkor ki fog ismerni, ha halok?
A magányosság útja, fárasztóan gyötrő,
Ez egy olyan helyzet, ahonnan nincs kimenő…
Magányban, nincs szeretet, de érzed a saját gátod,
Ez is a valóság, ezt most fülembe belesúgod...
A tökéletes élet illúzió... komplexusod?
Az igaz poéta bármerre megy, útja rögös…
Keze a sok göröngy félre tételtől göcsörtös…
De a tolla vele van, ki a társa… örökös.
Rovom tovább papíron, a sorokat,
Leírom a nem teljesült álmokat,
Rögzítem, hallgatott hazugságokat…
Lehet, hogy a magasztalt szenvedély, csak élő csalfa remény…
Botladozva megyek a vágyott álmok szétszakadt szőnyegén.
Vörös ködben, sötétséggel lepem meg magam éj idején.
Vecsés, 2016. január 19. – Kustra Ferenc József
