A Ferenc Kustra felhasználó összes verse >>>
Ránk tört az ősz
Az avarlakók, már nem dúlásra, nyugalomra vágynak,
Gyorsuló ütemben verekszik az ősz! Eső lesz… mának.
Sárga és színes leveleket sodor mindenfelé az ősz,
A horizont tele van ilyen-olyan felhővel. Te meg, nősz.
Gyönyörű és új tavasz sincsen minden alkalommal,
Ősz miért lenne mindig szép? Vagdosok fakardommal...
Hűlő időben mindenféle történetekről hallani,
Ernyőt is cipelni kell, esőt, ezzel kell elhallgattatni.
Hajnalban, jó sokszor esik, vagy csak bőven szitál,
Ember búskomoran, átkot valahonnan citál…
Faágakon levél nélkül már nincsen is béke,
Pap meg kimondja, hogy lesz ennek vége. Mi végre?
Erdei tisztáson a magányos pad is már csak ázik,
Ahogy fújja a vizes őszi eső, látszik, hogy fázik.
Előzetes téli álomba ringatja a sok fát az erős szél,
Nekik, tavaszig már mindegy, csak hideg, fagy-időből nyugalom kél…
Elvoltam a kispadnál, de végig és bőrig áztam,
Ő egy emlékhely nekem, most még idén látni vágytam…
Forró csókok és fontos vallomások emlékét megőrzi,
Én megígértem neki, hogy jövőre újra lesz előbbi!
Eddig az idő lőcsös kocsiján rázkódva, de dübörögtünk,
Most majd tavaszig, élet törött sítalpán éppen, hogy sürögünk.
Várom a tavasz, engem vár kispad, rajta majd együtt ücsörgünk.
Vecsés, 2013. szeptember 28. – Kustra Ferenc
