Barion Pixel
Connect with us

Megosztott versek

A Fekecs Nora felhasználó összes verse >>>



Elmélkedés*

Hangtalan kiàlt az erdônek a lombja, a madarak éneke, a kabàtnak a gombja.

A napfény megterìt, legbelül szètesem,
Aranylò lakoma, én mégis éhezem.

Szavaim üres pohàrba öntöm, a boldogsàg ízét ezzel köszöntöm.

Oly messze a szikra, mi mindennek a nyitja,mellettem a szépség, mibôl ered minden kétség.

S elhagyatva àll az elmének a szobra,a semmitôl tàvol, a mindenségtôl jobbra.

Làtomàs volt csak talàn, egy àlom,mibôl az ébredést még most is vàrom.

Hullàmok törik meg néha a csendet,könnyeim vàjnak a folyònak medret.

Mert viharzò széllel elhagyott egy baràt,
Benne az erdô, a madàr és a kabàt.

To Top