A Fekecs Nora felhasználó összes verse >>>
Praclihoz
Ma is Te jutsz eszembe, mint sok magányos este..
Hogyan élted életedet
végig láncra vetve.
Ott nőttel fel előttem, míg én is cseperedtem,
Sorsodért ezért sajnos nem sokat tehettem.
Nem adhattam vissza Neked soha szabadságod,
Rajtam kívül mindenki más vad kutyának látott.
Száraz kenyér tartotta csak össze sovány testedet,
Időnként egy simogatás melengette lelkedet.
Túl kevésszer öleltelek, s vakargattam hátad,
Jól tudom már, rabságodban egész nap ezt vártad.
Szomjaztad a szeretetet, hallottam, hogy sírsz..
És még lyukas táladból is szivárgott a víz.
Hideg téli éjszakák egy kocsi alatt töltve,
Hol kiástál egy üreget magadnak a földbe.
Lassan jött csak megváltás, 17 év után,
Ekkor végre mennybeli hó takarta be kutyám.
Mancsaidnak szorítását lábamon még érzem,
Mindig ezzel marasztaltál, szívemben most vérzem..
Most tudnálak úgy szeretni, ahogy akkor nem,
Láncodat csak most bírná már levenni kezem,
Kérlek mondd, hogy búcsúd tőlem nem volt soha végleges...
Te még úgy is szerettél, hogy nem voltam rá érdemes!
