A daemonic_01 felhasználó összes verse >>>
Zöld
Járom az utam, és szörnyű amit látok,
Mit emberek tesznek, óriás nagy károk,
Fájdalmat szülnek, átkot szórnak rátok,
Jó ég tudja mit lelek, ha egyszer lelkükbe látok.
Fájdalmát, kínjait nem hallja senki sem,
Mikor ember gyermeke éltétől fosztja meg,
Sírásuk, könyörgésük nem hallja senki más,
Csak a szél, s fújja messze, de senki más...
Könyörtelen gyilkos mind, ki ez úton jár,
De csak a munka a tiéd, a felelősség fentebb már,
Egyetlen perc, csak egyetlen gondolat,
Sokan nem értik, de rajtam nem csak áthalad.
Ha volna szeme annak, ki áldozatként végzi,
Vajon volna e baltás, ki belé mer nézni.
Ha volna szája annak, kinek vérét ontod,
Hallgatnád e sikolyát, ott azon a ponton?
Mikor végleg elhal, vajon néznéd e végig,
Hogy törik és szakad, azok meg csak nézik,
Kik ezen sorsra várnak, te meg haladsz tovább,
Megölsz még párat, mert ez a dolgod, Ne tovább!
De te csak mész, és vágod ki a fákat,
Ez lenne a munkád? Ebből lesz majd házad?
Én meg nézem tovább, mi lelkemben megszorít,
Hülyének nézel, hogy ez engem megborít.
De nézd meg jól őket, ahogy Te is, élnek,
Bár nem hallod, kiáltják az égnek,
Ne tedd! De te nem hallod, csak némán dolgozol,
Könyörület nélkül, ezen nem is gondolkozol.
Maradok rendületlen, gyengébbek őrzője,
Még ha ezrek is néznek majd engemet őrültnek,
Maradok rendületlen, védem az életet,
Hisz egyszer majd megérted a lényeget.
