A Mikula István (Trombone) felhasználó összes verse >>>
Il silenzio
Szótlan közvetítő
Temetőben a sírok között állok,
Nem messze tőlem a megásott árok,
Megint újabb temetés, egy újabb vég,
Napos sírkert felett beborul az ég.
Hangos sírások, lassú menetelés,
Utolsó út, ez már csak levezetés.
Nem ismerem, nekem csak egy idegen,
De a temetés sosem hagy hidegen.
Fájóan nézem... engedik a sírba,
Az Úr szólította, őt is elhívta.
Párás szememmel messziről figyelem,
Koszorúk rajta, elveszett hirtelen.
A pap szomorú beszéde elhalkul,
Templomtoronyban a harang megkondul.
Beszédes néma csönd... én következek,
Jeges harsonám a számhoz emelem.
Nagy levegő, és elindul a nóta,
Szomorú zene, mintha róla szólna.
Remegő ajakkal becsukom szemem,
Holt ember szavait én képviselem.
Fájdalmas dallam, ám benne a remény,
Minden egyes sor történetet mesél.
Lágyak s erősek, akár a sérelmek,
Hangjegyként tovaszállnak az érzelmek.
Visszhangosan zeng harsonám bőgése,
Fentről hallgatja páholyos felhőbe`.
Kit ő megbántott, bocsásson meg neki,
Hisz e világban mindenki gyermeki.
"A csend" dala már végéhez közeleg,
Fáradt szélbe súgva ott a köszönet.
Vége... a számról leveszem a hangszert,
Elbúcsúzva, csöndesen végleg elment...
2015. november 1., Halottak napjára, szeretteink emlékére.
