A Mikula István (Trombone) felhasználó összes verse >>>
Láthatatlan nyakörv
Már a saját árnyékomat üldözöm
Reményvesztettként, kit mókuskerékbe löktek,
Rám téve a fojtogató nyakörvet,
Ami minden reggel a tükörben üdvözöl.
Letépném és eldobnám, de nem tudom,
Mert egyre jobban összeszorítja torkomat,
És elfutnék, de sehol sincs kijárat,
Így ma is harcolnom kell, különben elbukom.
A kék égből száll gigámra a póráz,
Rángat, cibál, ahogy épp a sors kedve tartja,
De mégsem lehet változtatni rajta,
S hörgök, miközben egyre feljebb húzva lóbál.
2016. március 23. - Költészet napi verspályázatra
