A Csík Ferenc felhasználó összes verse >>>
Hagyd el a nyomornegyedek parcelláit
Hangtalan, hajléktalan, kisemmizett,
élt még, volt kezében csákány, lapát!
S ma koldus botján csótány ül.
A lélekharang dúlt moraja
rommá töri az életerőt!
S most egyedül vert tanyát a bús magány elnyűtt rongyain.
Fütyül... s bús nótáin forr ifjúsága letűnt nemzedék dalai.
Horpadt bádogpoharán kelnek útra a
nyomornegyedek nagyjai!
Szennyes bögréjén forr bora,
mit tán Isten dobott elibé!
S fakad ki belőle a lázadás!
Döntsétek le a nyomornegyedek páncélfalát!
Kiálts emberhez méltó jogokért!
S a zavart elméjén az alkoholmámora
rőt szakállára nehezedik a gond... talán holnap se lesz kenyé
Mered elébe a valóság!
Nem volt úr, és nem is lesz soha már.
Sok ember él ezen a földön,
ki látja e kínt, s elfordítja fejét!
S bebeszéli magának, hogy idáig jutott,
saját maga tehet róla
De mint Mont Blanc csúcsán a fagy,
arcon üti egy újabb csapás.
S így telnek el életek, századok századain át,
S aki segít, az is lelki békét talál.
