A Ilona Zagyi Gáborné felhasználó összes verse >>>
Különös vagyon...
Lassan kialszik a lámpafény,
s vele kísértő lidércfények.
Lélekben megújult derengés,
oly szépnek tűnik, őszintének.
Talán nem kéne, de nem félek...
ismerős, már megszokott zajok.
Távolodnak sötétlő színek,
rajtuk a nap fénye átragyog.
Nem kérek semmit, mégis kapok,
éled bennem a lázas ösztön,
most rám csókolja bűvöletét,
vagyon ez... mind magamra költöm.
A napfény varázsát, erejét...
vadvirágok édes illatát.
Csábító szeder fanyar ízét,
s az erdei fák hűs árnyékát...
Szél hóbortját, szeszélyességét,
a játékát, simogatását.
A hirtelen jött nyári záport,
kóborló felhők duzzogását.
Nem mérek értéket, mert enyém,
becsülök minden pillanatot,
mert élem, ajándékok ezek,
mit naponta kicsomagolok...
