A Ilona Zagyi Gáborné felhasználó összes verse >>>
Megfestett korok...
Tükrét mutatja. Megszólít,
s amíg nézem kibontom.
Látom benne a valódit,
mégis más ez a szirom.
Folytonossá vált lendület.
csúf széppé torzulása,
s ahol a keze remegett,
fájdalom csúfítása.
Árnyékolt színek és formák,
hullámok viszik, sodorják.
A vére áramlása?
Napok, éjek forgása...
Látható és láthatatlan.
Test és lélek két ecset,
de összhangban, egy vonásban
csupa jel és üzenet...
Felém nyúl. - Láss..! Megmutatom.
Érzel, hallasz engemet? -
... mélyen nyílik, elfogadom,
s érinti a lelkemet.
Megmozdul a mozdulatlan,
kerek, egész, félszavakban.
Egy részem vele szédül.
Tágul tér, kiegészül...
Hangjegyek a pillanatban,
látok mosolyt, sebeket.
Könnyeket itt-ott, nyomokban
a bezárt érzelmeket.
A kiáltót, ártalmatlant.
Csendet, a természetet.
Logika a térfogatban.
nincs állandó szerkezet.
Tűnik szegély. Hol a vászon?
Magával ragad és átfon,
simulva helyet keres,
jobb sorsra ígéretes.
