A Ilona Zagyi Gáborné felhasználó összes verse >>>
Óvd!
Kiáltanék, de nem jön hang a torkomon,
nem tör át zajokon erőtlen suttogás,
szívdobbanással átfonom, csiszolgatom,
úgy elmondanám, de nem hallja senki más.
Mint hajótörött, ki sorokba ír csendet,
közben nem érti miért szenved, sóvárog,
körülötte áramlatok jönnek, mennek,
fenyegetők, villanó fények, viharok.
Szélcsend van itt, s míg leírom tollvonással,
ember küzd mással, s egymással erő felett,
jelenben megengedett, nem szűnő vággyal,
míg beleroppan gerinc és emlékezet.
Mindig van új miért, tanulság elárvul,
elárult tegnap és magasztalt tévhitek,
s, ahol ágy jéghideg, keserűség társul,
csak gúny virul, mi magasba emelkedett.
Fekete, fehér csak falja a színeket,
mohón, étvággyal, majd pihegve kövéren,
tétlen bámul. Isten dolgozik, festeget,
- Óvd! - mondja, s türelmet kér, emberségeset.
Kiáltanék, de nem jön hang a torkomon,
nem tör át zajokon erőtlen suttogás,
szívdobbanással átfonom, csiszolgatom,
talán egyszer, majd elmondja valaki más.
