Barion Pixel
Connect with us

Megosztott versek

A Berta Csaba felhasználó összes verse >>>



Egyszerűen ez vagyok

Egyszerűen ez vagyok
Nem fedi az ingem gombját szépen kötött nyakkendő.
S nem repít az egekig a padban töltött esztendő.
Nem rangsorol emberek közt diploma vagy értelem,
A műanyag szív nem ér semmit, ha színjáték az érzelem.
Hű maradtam önmagamhoz, többet nem is akartam,
Szégyenkeznem mégsem kellett, arcom el nem takartam.
Buckás utam végigjárva volt, hogy néha elestem,
Felálltam és továbbmentem, nem az okát kerestem.
Az utcasarki koldusban is meglátom a kis királyt,
S megállok a kis királynál, hogy segítségért miért kiált.
Hallott szóra pálcát törni senki felett nem szoktam,
A sors helyett ítéletet ember felett nem hoztam.
Őszintén és tisztán élek, tudom, mi a fegyelem,
Ha néha-néha le is győztek, nem mondtam, hogy kegyelem.
Női szívben megértem már mindenféle évszakot,
Forró nyarat, hideg telet, de tudtam, ez is én vagyok.
Voltam barát, voltam szerető, voltam a titkok miatt néma temető,
Ha kihűlt a szív, megtaláltak, mint régi igaz barátot.
Ha beköszönt a nyár, eldobtak, mint szakadt télikabátot,
Ha továbbmegyek, magam mögött könnyet soha nem hagyok,
Nem fényezem az életet, egyszerűen ez vagyok.

To Top