A Mekahla felhasználó összes verse >>>
Eszetlen értelem
Butaságokon agyalok már vagy három hete,
Hogy a zene gyengén elrabolt engem,
Hogy a zuhogó eső miért nem múlik,
Miért nem tisztul ki a szervezet,
Egy mondattal véget vetek mindennek.
A nyugalom és gyötrelem forgása,
A mosolya és szavai múlandósága,
Engem te segítesz a mennydörgésben,
Csak pár napot rabolok el tőled,
A legdrágább ember életéből.
De le fog szakadni a mennybolt,
Megszűnik a világos gondolatom,
Ez történik, mikor veled vitatkozom.
Tiszta vagy, mint egy szép angyal,
Csak az én gondom nyomja válladat.
Butaságokon agyalok vagy három hete,
Hogy a könnyeim mossák az arcodat,
Hogy kevés ilyen megértő lány van,
Miért kell túl kedvesnek lenni?
Hogyan szerzem vissza az agyamat,
Hogy mikor jön el a keserű pillanat,
Amikor elfelejtem az ő mosolyát,
Amikor csak egy kép marad.
Emlékszünk még a szép múltra,
Mit csak ma látok tökéletesnek?
A világon csak egy érzés van,
Egy, mit az összes ember megérezhet,
Amikor egy könnyű esőcsepp lepereg,
Egy természetfeletti erő lennék,
De mindannyian egyek vagyunk.
Butaságokon agyalok vagy három hete,
Hogy mindig olyan marad nekem ő,
Mint egy gitározó tapasztalat szava,
Mint egy gyönyörű álom alakja.
Erről nem te tehetsz, én, a gyilkos:
Mert kiontottam saját életemet,
Hiányzik a gondtalan fiú arca.
Megrögzült betegség a tudat alatt:
Sóhaja a léleknek, a szerelem arca.
Van amivel széttépetem magamat,
A Green Day is egy atombomba,
A hétköznapok szürkesége maradt.
Nem tudok semmit sem megmondani,
Mit kell neked megmagyarázni?
Csak azt kérem, egyszer bocsáss meg...
Butaságokon agyalok vagy három hete,
Hogy csak én kínzom meg magamat,
Hogy túl hülye vagyok magamhoz,
Mert annyira nem tudok este aludni,
Annyira abba kellene ezt hagyni.
Mint a papírra rajzolt pillangónak,
Nekem is letörött már szárnyam.
Csak pár napot rabolok el tőled,
Egy nagyon jó ember életéből.
Azt hiheted persze mostanság,
Hogy a bajban becsüllek csak meg,
Fontos leszel s vagy számomra.
Úgy kérlek, hogy bocsáss meg nekem,
Kell a ferde, széles mosoly ereje,
Kell a mindennapi pozitív energia.
Butaságokon agyalok vagy három hete,
Hogy egyszerre kel és nyugszik a nap,
Hogy összemosódik az emberiség szava,
Miért kell élnem a lélek kórházában?
Amikor szemben ülsz velem naponta,
A vonat szétrázó zötyögése akkor,
Megmentenél, de nem fogsz tudni.
Egy levegőben szálló puszit kapok,
Ilyet küldenek fentről az agyalok.
Semmilyen hangot nem hallok meg,
Az önsajnálat rabul akar ejteni.
Olyan, mintha jóízűen ennék,
De nem érezném többé a jó ízeket.
Mintha mindig velem lenne akkor,
De mindannyian elszenvedjük a jót.
Butaságokon agyalok vagy három hete,
Hogy a jó barátok is elhagyhatnak,
Hogy a szerelem megöli az agyamat,
Hogy minek beszélek, ha úgysem értenek.
Milyen fiatal vagyok és milyen buta...
De ez is meg fog szűnni egyszer,
Mint a mindennapos mennydörgés,
Mint egy hűvös szellő az arcunkon.
Ígéretek ezek, nem szálló mondatok,
De engem ne vegyél többet komolyan.
Önző s kíváncsi lány maradtam,
Csak téged nem tud senki megrontani,
A hétköznapok szürkesége maradt,
A fészkéből kieső fióka vagyok,
Ki a halálán van s kevesen etetik.
