A Bakos Mónika felhasználó összes verse >>>
A Reményhez
Csak fekszem, könnyes szemmel, mintha a minden történne,
Közben csak a világ megy el mellettem, mintha semmi sem lenne.
Egyedül kell megvívnom az összes harcomat, még, ha nem is bírom mind,
Hazug életek virágkorukat élve gázolnak át mindenkin.
Egyedül vagyok a világban, mintha kölyök kutya lennék a sarokba szorítva,
Kitörni majd' lehetetlen, addig a rossz út is járható, többnyire vonyítva.
De van valahol egy remény, tizenhét léleknyire tőlem éppen,
Szikra lobban szép, barna szemében, értem...
Szép remény, többet ad, mint mit én valaha is kértem,
Most mégis, rá van a legnagyobb szükségem.
