A Bakos Mónika felhasználó összes verse >>>
Nagymamámhoz
Szépek,
barnák,
néznek,
a szemeid.
Láttad, amit én,
a szerelmet
más szemében.
Szerettél.
Érezted, amit én
a szerelmet, Vele.
Boldog voltál.
Szeretted.
Ízlelted, amit én,
a fájdalmat,
a sós könnyeket,
amikor Elment.
Nem voltál többé ugyanaz,
már semmi sem vigasztalt.
Mégis támaszt nyújtottál,
még az idővel versenyt futottál.
Fáradhatatlanul szerettél minket,
pedig volt, hogy megbántottunk.
Sütöttél, főztél, mindig a legfinomabbat,
tanítottál írni, varrni, ruhát, a legcsinosabbat.
Telt az idő, szerettél a szívedben fájdalommal,
semmi sem vigasztalt, megbetegedtél.
Gondoskodtunk, etettünk, vicceket meséltünk,
Mondtuk, minden rendben lesz, de elkéstünk.
Szépek,
barnák,
már nem néznek,
a szemeid.
Többé már nem csillognak.
Az időt bárcsak visszaforgathatnám, mert
Itt hagytál minket drága nagymamám.
