Connect with us

Megosztott versek

A Bakos Mónika felhasználó összes verse >>>



A szerelem játék

Gyermekként álmodtam egy szép kis világot,
ahol minden úgy lesz, ahogy én akarom, vágod?
De hamar rá kellett jönnöm, az élet igazságtalan,
ma ágyban kellett volna maradnom, nem lennék világtalan,
a játszótér is kihalt, nem olyan, mint régen, nem zöld,
nem vidám, nem színes, nincs élet, nincs semmi, csak köd.
A bús zongora szó mégis felhangzik, nem is olyan távol,
a hamis hangok is élednek lassan, ezt felismerném bárhol.
Hideg van, nem csak körülöttem, de a lelkemben is,
minden kárba veszett, még a napsütéses napok is.

Most mennem kell, de kérlek, ne felejts el,
ígérem, hogy még visszajövök hozzád egyszer,
akkor azt a szót majd kimondom újra ezerszer.
Elveszem szemeidben, szó nem hagyja el számat,
és úgy ölellek, mintha soha többé nem látnálak,
Sírj csak a vállamon, és élj most még a mának,
mert nem lesz holnap, amikor minden szép és jó,
olyan messze jár a jó, de itt vagy, nekem kár a szó
a tűz megéget, hozzád érek, de nem ez volt az utolsó.

Ez megtörtént, te megtetted, a hitemet is elvetted,
minden tönkre ment, minden elveszett, a múltat eltemetted,
de nem számít már többé, mással vagyok boldog,
ha néha visszatekintettem a múltra, mégis rossz volt,
hagynám múltat, felednem kéne, és tudom, semmit nem érne
mégis megteszem, élek anélkül, hogy gondolkodnék, és mégsem.
Valóban boldog vagyok, vagy csak egy elvárt szerepet játszok?
Nem tudom, majd egyszer rájövök, de addig csak nézek és állok,
képzeletemben élek, de félek, mindig félek, hogy amíg élek,
egy egész életen keresztül, csak én leszek a veszélyes.

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top