A Bakos Mónika felhasználó összes verse >>>
Szeretlepke
Hányszor akartad már feladni?
Hányszor lett volna jobb elfutni,
az igazság és a valóság elől,
mindent és mindenkit eldobni?
Mindig is te voltál az, aki biztattál arra,
hogy ne adjam fel, hogy előre menjek, ne balra,
és hogy mellettem leszel mindig, és én hiszek neked,
bár jól tudom, te csak mesének tartod az én szavamat.
Ha rubin szárnyú szeretlepkék repdesnének
a fejed körül, elhinnéd hogy szeretnélek,
Téged, testestül-lelkestül a rosszal együtt,
veled akarok lenni és mindent megtenni érted.
Nem tudom, hol rontom el mindig, de félek.
Egyszer nem lesz vissza út, nem lesz lélek,
nem lesz csók, nem lesz ölelés, nem lesz semmi
nem lesz ebben a nyomorult, kietlen világban élet!
Néha, sőt, mindig üvöltenék a vihar kellős közepén,
de csak esőt tudok magammal hozni. Bár megölelnél,
hogy csitulna a vihar, nem csattannának a villámok,
elmúlna a hidegség, ahelyett, hogy megöletnél.
Egyszerűen csak azt szeretném elmondani, hogy Szeretlek.
Lehet, hogy túl általános szó, de nekem még mindig a kedvencem,
mert csak ez az egyetlen egy szó mondja el azt, amit én érzek,
bár meglehet sokszor mutatom ki a szeretetemet nehezen.
De tudd: mindig minden körülmények között Szeretlek, minden percben.
