A Varga István felhasználó összes verse >>>
Fut az idő
Fut, robog az idő tova,
Majd spulnira göngyöl,
S eldob hírtelen.
Oly gyermeki vén az ember,
Ahogy a Jóistenre kedvében lel.
Korhadt tönkön ült egy éjjel.
Nyugati szelet fújt, vihart.
S összezengett föld az éggel,
Síró fák közt Ő is remegett.
Új nap született a haldokló tájon.
Szelíden kezet nyújtott feléd.
S mint az ellebbenő álom,
Pókhálóba fonta az igét,
Új sorsot dobva eléd.
Mert törzsek dőltek, hulltak a földre,
Sokéves fatörzsek.
Megrongyolt házak között Földanya ölén:
Ősök kettétört szobra, cserepek, oszlopok,
Valami eltört a múlt és jövő mezsgyéjén.
