A Ballai Zsolt felhasználó összes verse >>>
Háború
Furcsa álmom volt az èjjel,
èltünk a felhőtlensèg bokdog tengerèvel,
fiatalok voltunk s szèpek,
nem gondoltuk, hogy így vár ránk a vègzet.
Felettünk fekete felhőt kavart az èlet,
háború, kiáltották, emberèrt ember èlet!
Hatalmas erôk morzsolják parányi lelkem.
Menj! Ölj, hogy èlj, mert nem gonosz az èn tervem.
Futnèk, szaladnèk, lennèk èn gyáva,
ha így más fènyèt nem tipornám homályba.
De mindennek vège, szerte szakattan hullik szèt
az emberisèg a saját megásott, vères gödrèbe.
