Barion Pixel
Connect with us

Megosztott versek

A Holczmann Lilla felhasználó összes verse >>>



Szerettem veled élni..

Szerettem veled élni
Szerettem a holnaptól jobbat remélni.
Szerettem a nyári meleget
Szerettem, hogy karod körbefon, majd elenged.
Szerettem bízni
Szerettem naivan szavaidat inni.
Szerettem a hangod, az illatod, a lábnyomod,
Szerettem a madarak csicsergéset az árnyalt lombokon.
Szerettem a válladon álmodni,
S gyűlöltem tőled távolodni.
Gyűlöltem a falakat.
Gyűlöltem, hogy nem bírtam, és feladtam.
Gyűlöltem, hogy elmenekültem,
Gyűlöltem, hogy a halált elkerültem.
Gyűlöltem az életet.
Gyűlöltem, hogy lelkem sötét vesztőben tévelyeg.
Gyűlöltem a reggeleket,
Gyűlöltem, hogy érted egy év után is majd’ elepedek.
Ám elfogadtam lenni
Elfogadtam semmit sem tenni.
Elfogadtam elengedni
Elfogadtam nélküled létezni.
Elfogadtam a színtelen, fakó napokat,
Elfogadtam, hogy a jóisten osztja a lapokat,
Elfogadtam, hogy nem győztem veled szemben,
Elfogadtam, hogy nélküled is kering még vér az eremben.
Elfogadtam, hogy fáj,
Elfogadtam, hogy nincs már reménysugár.
Elfogadtam az életet,
Elfogadtam, hogy nem vagy számomra lételem.
Tudom, hogy e pár sor csak tollkoptatás már
Tudom, hogy a végtelen világ vár
Tudom, hogy szerelem lesz még száz
De olyan mint a miénk, soha már!

To Top