A Sidney felhasználó összes verse >>>
Valaki
***-nek hívták, illet hozzá e név,
kiharapta a virágárus agyának felét.
Senki sem sejtette, honnan is jött,
mert ez a világ máshol van, a térkép fölött.
Nem beszélt vele senki, nem hallották hangját,
egyedül temette el az anyját és az apját.
Ő nem mosolygott már régen, de rá se senki soha,
mintha a jövőbe tartott volna, de se múltja, se kora.
Ha felgyújtott épp egy házat, nem vették azt észre,
maradt a sötétben, nem lépett ki soha a fényre.
Magas, vékony, nem tudom, volt-e igazi arca,
ügyes volt, ahhoz képest, hogy hiányzott az egyik karja.
Nem tudtam, hogy miért beszélt hozzám aznap este,
finom volt az illata és jéghideg az egész teste.
Ő volt az a valaki, aki a valakim lett régen,
megjelent és el is tűnt, éjjel a sötét égen.
Valakim, aki többször halt meg, mint egy temetőnyi hulla,
vasárnapi szórakozása volt, hogy leugrott a kerti kútba.
Kár, hogy nem érzi hosszú ujjait már a jéghideg kezem,
mert eltűnt a sötétbe, s némán meghalt velem.
Sidney 2016. 01. 13.
