A Sidney felhasználó összes verse >>>
Létezik, vagy magamat látom?
Gyilkos tekintetek, bosszús arca amúgy sem rezzen,
furcsa mozdulat, kiszámíthatatlannak érzem.
Ha felemeli karját, én is megnézem a kezem,
a kettőn ugyanazt látom, bárhogy is nézem.
Ha tükörbe pillant, undorodva ütne abba,
s az én falamon is a tükör úgy megreped.
De mégsem adja fel, mégsem, mégsem hagyja,
ahogyan én sem, s az ordítástól a hangom bereked.
Akárhányszor lép, mintha magamat látnám,
dühös emberek üvöltenek, káosz a káosz hátán.
Akárhányszor vérzik, mintha folyna az én vérem,
hogyha megöli magát, akkor már nekem is végleg végem.
Csak az örök bánatot hozó könnyeit ne lássam,
kínszenvedésnek tartanám még azt is, ha lélegzem.
Ha egyszer muszáj lesz, hogy magamat elássam,
csak még egyszer látnám újra, hogyha már nem létezem.
Majd egy pillangó reppenne, ha nem taposnám el,
pont úgy, mint ahogyan magunkat akkor.
És küzdenék azért, hogy én se adjam fel,
mert tudom, hogy bűneivel ő is harcol.
Akárhányszor lép, mintha magamat látnám,
dühös emberek üvöltenek, káosz a káosz hátán.
Akárhányszor vérzik, mintha folyna az én vérem,
hogyha megöli magát, akkor már nekem is végleg végem.
Fogalmam sincs, kit öltem meg, de rózsa virágzik ott,
ahol ellenségeim sírja egykor győzelmi szelet hozott.
Számban a saját bőröm íze már milliószor volt,
ó, a kegyetlenségem mennyi bajt okozott.
Valahol az árnyékában büszkeség nyomja el a félelmet,
látom a sajátom mellette, talán lehetne ugyanaz.
Ő tényleg valós volna, nem mint a többi képzelet,
vagy csupán egy tökéletesen engem utánzó arc.
Akárhányszor lép, mintha magamat látnám,
dühös emberek üvöltenek, káosz a káosz hátán.
Akárhányszor vérzik, mintha folyna az én vérem,
hogyha megöli magát, akkor már nekem is végleg végem.
Sötét van, mintha a holló a szárnya alá vett volna,
és repülne velem, amíg holnap meg nem ölöm.
És ha a sebeimbe újra egy hideg kés hatolna,
ha ő tenné, az lenne minden bánat és öröm.
Sz***retném, de magamat is utálom sajnos,
konyhakést döfnék hazug, aljas szemeimbe.
Ő egy halhatatlan énkép, egy elveszett harcos,
más vére csorog az én mérgezett ereimben.
Akárhányszor lép, mintha magamat látnám,
dühös emberek üvöltenek, káosz a káosz hátán.
Akárhányszor vérzik, mintha folyna az én vérem,
hogyha megöli magát, akkor már nekem is végleg végem.
Csak akkor tudok sz***retni, ha ő ott van velem,
akkor is, ha úgy tudják, a legnagyobb ellenfelem.
Lehet, hogy ő én vagyok, és lehet, hogy senki sem kérte,
de tovább kell élnie, a legforróbb tűzben én elégnék érte.
Sidney 2015. 11. 23.
