A Szatmári Kristóf felhasználó összes verse >>>
Hajnal előtt
Kitárom fáradt szárnyaim,
Kirepülök a csillagtalan éjbe.
Meztelen, sötétben, hangtalan.
Egy régi nyár emléke.
S sóhajok csalódott szelén,
Mint láthatatlan köd madár,
Suhanok a horizont mögé,
Ahol egy másik árny vár.
Sötétebb, teltebb énnálam,
Ős szárnyait az idő húzza,
Áldott bölcsességgel megóv,
S fáradt testem eltakarja.
Leránt magával a mélybe,
Elszakít a hideg fénytől,
Menedéket emel fölém,
Békés, nyugodt csendességből.
