A Varjú Zoltán felhasználó összes verse >>>
A szegénysoron
Varjú Zoltán:
A szegénysoron
***
Szívem keservvel telve nehéz.
Falakon felfutva, sarokban penész.
Virágzik a szegénység, s a spóra
bűzös leheletét, szerteszét szórja.
Torkom, most könnyektől néma,
ajkam egyhamar, nem is nyílik szóra,
gonosz varázslat, ami szívem szorítja!
***
Gyermek sírdogál, halkan zokog.
Látni rajta, ahogy a szeme kopog
az éhség szülte, lelki nyomortól,
és amit az édesanya, eközben gondol,
erről a békés és boldog új világról!
Nem nő a magból, lélekemelő tudás fája,
ha kiültetnénk azt a nyomor udvarára.
***
A festő sír, mikor készül e festmény,
a költő, ha ilyet ír az nem is költemény,
csak egy kegyetlen igazság azokról,
akik nap mint nap, küzdenek bízva,
hogy talán megszabadulhatnak abból
a közönytől terhes és rémálom uralta,
aljasul gonosz, gyilkos pokolból,
amiről tudjuk mindannyian nagyon jól,
nem fog megszűnni, csak úgy magától!
***
Paks, 2016. március 19.
