A Varjú Zoltán felhasználó összes verse >>>
...engem ott, ne keressetek!
Varjú Zoltán:
… engem ott, ne keressetek!
***
A feltétlen bizalom, amit Tőled kapok
a feltétlen hit unokatestvére,
amivel a hitemben erősítesz,
így a szükségben is, boldog vagyok.
Olyan ez, mint a se vele, se nélküle,
a tiszta érzelemnek a képzete,
szülőnek a gyermeke iránti szeretete.
Ugyanígy szeretlek, Én is,
mint gyermek a szülőt,
vagy testvér a testvért...
Aki önmagából, önként és szívből adott
és cserébe, semmit, sose kért!
Hiszen azzal, hogy adhatott,
ezáltal, Ő maga, mindent megkapott!
****
Igen, lehet, hogy a könnyebb, Utat kéne járni,
de nem szeretném,
annak az Útnak a végén,
szemközt jőve, saját magam megtalálni...
Verjen hát, vagy áldjon a sors keze!
Én nem adhatom fel sohasem.
Megyek előre, visz a lábam tovább,
sietnék, de célomhoz, nem érek hamarább
és nincs másik Út előttem,
mert mindvégig, csak ebben hittem,
nem kértem, s nem könyörögtem
a sötétben a fáklyát vittem
és igyekeztem
a sötét homályból a fényre kerülni
és minden egyes percét, megbecsülni,
annak mit a sors, ebből kegyesen,
örömmel és szeretettel adott,
ami bennem, mély és kitörölhetetlen
nyomot hagyott.
****
Irigységtől kínzott, fájdalom földje,
amiben a sötétség halott vetése
szökken szárba, fel a magasba,
ha sorai közt jársz, ott hagy majd magadra
és egyedül maradsz, ahol nem lelsz másra,
csak szomorú, sorstalan magányra!
…engem ott, ne keressetek!
Legyetek hát, őszinték és tiszták,
ne gyűlölködjetek,
tiszta szívvel, szeressetek!
Legyetek, méltó képmásai az EMBEREKNEK!
****
Paks, 2016. március 10.
