A Varjú Zoltán felhasználó összes verse >>>
Meghasadt a föld - Pompeii
Varjú Zoltán:
Meghasad a föld - Pompeii
****
Varázslattal és bűbájjal
boszorkányszombatot ül
a gonosz pribék.
Pipamocsokkal és hájjal
kenegeti a testét,
és tábortűznél várja az estét,
ahol, telve gonoszsággal
csecsemőt áldozna a kés.
A fejfákon a nevek:
Önkéntes bűnbeesés…
Gyilkos ölelés,
Kegyetlen szenvedés
és Kínzó rettegés.
…de mint vihar előtt
a néma gyászos csendben,
folyt itt az élet, szépen
s rendben, abban a mederben,
amit a sors keze, Nékik kijelölt.
Emitt, alkotott az ember és szeretett,
amott, meg örömmel ölt!
****
Hatalmas dörrenéssel jelzi,
hogy elérkezett az ideje.
A kínzó rettegés, rabul ejti
az önkéntes bűnbeesőket
a másokat sorsára hagyó,
kegyetlenül szenvedőket,
akiket most a torkokat maró,
füstfelhőkből, fojtogató
hamueső takar.
A pokol mélyéről az ördög,
minden démont felzavar,
tombolnak a Titánok és haragjuk,
nem csillapodik egyhamar.
Égi zenebona, zuhan rá a tájra
és forró lehelettel, támad a szél
a lángra gyulladt fákra,
amely tovaterjed a mezőn
a hegy lábánál épült, takaros kis városon.
Ott házról-házra járva,
tűzhalált osztva, kínokat okozva,
pusztít és gyilkol… nincs irgalom!
****
Meghasadt a hegy orma,
s felszínre tört a pokol
a pap eközben, imát mormol,
majd a lávafolyam,
izzó kővel alágördül,
s hömpölyög tovább.
Az égen villám dördül,
pedig a viharfellegek,
feloszlottak a semmibe tűntek,
csak hamu potyog az égből
a nedves eső helyett.
Lassan levonul a pusztító ár,
haladtában, mohón falt és evett,
iszonyú étvággyal érkezett
és gyilkos öleléssel
a jószágokat és az embereket,
meg a hajdan,
zsivajjal teli épületeket,
maga alá gyűrve,
mindent eltemetett.
Nem hagyott, maga után mást,
csak kihűlt és kőbe zárt,
emberi életeket
és régen tova tűnt,
egykori emlékeket.
Lám így múlt el, lángok közt
a dicsőség délibábja
és került Pompeii neve
kőtáblákba vésve,
onnan, poros krónikába,
majd elfeledve,
lávakő mélyén,
annak börtönébe zárva!
****
Paks, 2016. február 29.
