A Varjú Zoltán felhasználó összes verse >>>
1956
Varjú Zoltán:
1956
****
Tankok taposta, őszirózsával a kézben
fut, szalad a mezítelen kisleány
kicsiny talpát, felsértette mélyen
az Öreg Isten
országútjának, mindahány
darabja, amit a lánckerék, kiszakított
ő-belőle és amit, önmagából kitaszított,
mint Akiktől, most elfordultatok,
Ti hazug és igaztalan, gaz latrok,
Kik hirdettétek, Nekünk a holnapot,
a csábító és szédítő magasságot,
a mámorító, szent szabadságot,
ami néktek, nagyon rég megadatott!
Nálatok, nem börtönözik be a papot,
mindvégig, szabadon prédikálhatott
a templomon túl a sírbolt alatt…
holtáig, Ő szabad maradt,
akár a magasan szálló madár,
nem szorítja béklyó, nem gátolja határ.
****
E kicsiny, s mégis, nagy Nemzetünk,
szót emelt és kiáltotta igazát,
dalolva a Nemzet Himnuszát…
és várta, hogy a sötét éjszakát,
váltsa fel végre a hajnal,
s hozzon ébredést,
mennyből az angyal,
de akkor, nem Hitte még,
hogy ezt a felkelést,
majd a vérpatak, s ár mossa el,
a hóhér, meg együtt, mulat az ördöggel
ami persze, senkit sem érdekel,
hogy meggyilkolják az édesanyát,
és a halott gyermeke felett,
zokogva gyászoló, édesapát
azután, hogy kifosztják a Hazát,
ellopva a szabadsága, röpke pillanatát!
Istenünk, áldd meg, hát a Magyart,
adj néki Hitet és erős kart,
ragyogjon az égen, 56 tündöklő csillaga,
hulljon a porba, minden bilincs és rabiga,
zengjen a fohász, hozzád szól az ima!
****
Mi Atyánk, Te aki a mennyekben lakozol,
fogadd be a szívemből fakadó sóhajom,
legalább, Te hallgasd meg az óhajom,
hogy mások is láthassák
az ágyú csövekben, nem nő virág,
erről hallgat, most cinkosan a világ,
s tétlen nézi, mi történik velünk,
hogyan tiporják, idegen tankok lánctalpai,
vértől iszamos, sárba Nemzetünk!
Sortüzek szakította, mély sebek,
járdán fekvő, magára hagyott,
élettelen testek, halott emberek,
mint a felborított sakktábláról
a lehullott bábuk, szanaszét hevernek.
A pokolban a démonok, kacagva nevetnek,
sírnak az angyalok az égben, s az Úr is zokog.
Egyre, csak hullnak a könnyeik,
idelent megállás nélkül esik.
Esik az eső és elmossa, azt az iszonyatot,
amit a testvér a testvérnek okozott,
és örök mementónak, kitörölhetetlenül
a lelkek mélyén, mindörökre, itt hagyott!
Paks, 2016. február 26.
