A Varjú Zoltán felhasználó összes verse >>>
Mindig, itt vagy velem
Varjú Zoltán:
Mindig, itt vagy velem
****
A messzibe tűnő, elfelejtett tegnapok percei,
az örömöm és a bánatom,
néha oly édes, de olykor keserű könnyei,
itt vannak velem, s nem múlnak el,
feltörnek a mélyről és lebegnek a felszínen.
Kísértő dallamokat dúdolok, visszhangozzák
azt a történetet, amely ma már történelem,
ami egykor volt, s még ma is az Én életem.
…Te mindvégig, itt voltál velem.
****
A pókhálós ablakkeretek a repedt üvegek
és málladozó vakolatú, szürkére koszlott
magányra ítélt, elhagyott épületek,
amelyekben a lépteim, ma üresen csengenek.
Nem ismernek rám,
emlékeim szerte foszlott,
színes töredékeinek halmazai csupán,
mint az elszáradt avar és az a néhány levél a fán,
ami rajtamaradt a fagyos téli vihar után…
most lassan belepi a hó
a mindent elrejteni akaró,
s fehérbe öltöztető, menyasszonyi fátyol.
Belé ölel a tájba, lágyan átkarol
mezőket, s távoli hegyek ormát,
lenn a völgyben a házak tetejét.
Lepihenni vágynak bennem a jeges tavak,
csendesednek a zabolátlan folyók,
most belülről szakadnak fel
a rég elfeledett és elmulasztott szavak,
a jó és rosszkedvem, álomra hajtja a fejét…
miközben, Te mindig itt vagy velem.
****
Üresen hagyták a sarokban a szekrényt,
elvesztette a fényt és mára a reményt,
hogy újra úgy ragyogjon,
ahogy az emlékeimben…egykoron.
A kezemben tartott feszülettel,
és lehajtott fejjel,
halkan imát mondok el,
majd egyenes tekintettel, nézek az égre fel.
A fohászomra, nem várom a válaszod,
hiszen tudom, mindvégig velem vagy,
s Én benned élek,
a szívemben rejlik a templomod.
****
Paks, 2016. február 24.
