A Varjú Zoltán felhasználó összes verse >>>
Gyászol a magány...
Varjú Zoltán:
Gyászol a magány
***
A halott vágyaim, tengernyi vízcseppjei
és a lelkem, felkorbácsolt zuhatagjai,
az arcomon, mélyre vájt patakok medrei
s a lassan potyogó, eső áztatta könnyei,
a szívemből kicsordult, véremmel feledteti
azt, ahogy némán, együtt hallgatva
a bánattal űzik az időt a gyász percei!
***
Lelkem, felszakított sebéből, egy foszlány?
Nem kérdezem, hisz a választ ismerem
a keresztet, halálomig, magammal cipelem.
Égi tünemény ez, vagy tán, titkos talány?
Nem. Bármit is ró reám a sors, én elviselem
a zokszót a panasz szavát, nem ismerem,
inkább, gyászban sorvadjon velem a magány…
***
Paks, 2016. február 22.
