A Varjú Zoltán felhasználó összes verse >>>
Este az úton
Varjú Zoltán:
Este az úton
***
Este az úton
Vad
pont itt,
pont most…
átszalad.
Láb tapossa
a fékpedált
hosszan…
aztán koppan,
míg megállt,
eget világítva,
kíváncsian
néz a lámpa
csodálkozva
a világra.
***
Egyedül
és némán.
Árokban
egy fán,
arra
felkapaszkodva
hever,
összetörten
az autó roncsa.
***
Zúg
a fejem kába,
még nem
ébredtem
tudatára,
hogy nem voltam
egyedül,
hamar előkerül,
egy szemtanú
a felhők közül
a Hold.
Kedve zord,
de segítve
világít,
szórja fényét.
Itt állok magam,
szítok szavam
halkul, nem látom
a végét
a mai napnak.
***
Autók haladnak
meg-megállnak.
Rám csodálnak,
hogy talán élek?
Lassan segítséget
kérnek.
Majd szirénázva
megjön a mentő
és a tűzoltó,
meg a rendőrautó
sorra,
érkezvén sebbel-lobbal
a járművekből kiugorva,
sietnek rohanva.
Feszítővasakkal
neki állnak,
meg fűrésszel az ágnak,
hadat üzenve a fának.
***
Nem értem, csak állnak
egy test fölött.
Hozzám se szólnak,
lassan elvonulnak,
biztosítják a helyszínt,
mielőtt
maguk mögött
hagynak.
Ajkam szóra nyílik,
szinte kiáltok!
Ti engem, miért nem láttok?!
De erre, senki sem felel
és Én, csak némán állok,
a válaszra várok,
ami többé, nekem
már, nem jön el….
és szép lassan,
elindulok a fénnyel,
amely szeretettel,
magához emel….
***
Paks, 2013. november 1.
