A Varjú Zoltán felhasználó összes verse >>>
Aki mindig remélt
Lélegzem, mellkasom lassan emelkedik fel és süllyed alá
Létezésem megtestesülését, jobban mi sem igazolhatná
Légszomj…halkan sípol, pulzálva erőlteti hangját a gép.
Látom, szemem előtt a szivárványszín árnyak alakjain át
A pillanatban megörökített képről, reám tekintő mosolyát
Ritmuszavar…az érték a nem kívánatos tartományba lép.
Hallom, mint mikor kútból kiáltanak, s visszhangzik a tér
Hangod itt cseng a fülemben, lassan lüktet áramlik a vér
Kóma…az elmém börtönének foglyaként, bezárt elítélt.
Érzem, ahogyan a testem, lassan elveszíti a láz melegét
Hideg, sötét útvesztők mélyén járok, már látom a végét
Az utolsó hang a fejemben: amíg élt, Ő mindig remélt.
Paks, 2016. február 2.
