A Ella felhasználó összes verse >>>
Mikor utoljára öleltelek
Véletlennek álcázták a pillanatot
a segítő Égi mesterek mikor megláttalak.
Most már tudom, hogy a sors fogaskerekeinek
Tökéletes működése vezetett engem oda hol megpillanthatlak.
Ékszerbolt előtt álltál, izgatottan, lelkesen, türkizkéken.
Rég láttalak ennyire elszántnak és lelkesnek egy kirakat előtt.
Továbbmentem volna szívemben a nehéz látvány súlyával,
de belém hasított a kérdés .
A múltunk egy darabját akarod semmissé tenni?
A gyűrűmet is valami mássá cserélni,
Vagy másnak másra cserélni?
Mire ez a kérdés a szívembe szúrt a testem már döntött és csikorgó fékezéssel
Leállította az autót, hogy oda mehessek hozzád.
Zavart lettél mikor megláttál, amit próbáltál leplezni.
Nem érdekelt hogy kerülök oda, honnan jövök , hová megyek,
Csak vártad hogy valahol máshol legyek már.
A napjaid már nem rólam szóltak.
Nem illettem bele a képbe és a helyszínbe.
A kérdésemre válaszoltál valamit,
Hogy a karikámat nem olvasztanád be , visszakapom.
Megnyugtatott a válasz, mert számomra jelképezett valamit
A boldogság ígéretét ….
Mivel rosszul gazdálkodtunk.
Mindketten.
Családi ékszer, mit egyszer a gyermekemnek szeretnék továbbadni mint emléket.
Csak te tudhatod hogy a gyűrűink nem lapultak-e titkon mellényed zsebében várva a megsemmisítésüket.
Azokban a pillanatokban minden benne volt.
Benne volt, hogy mást szeretsz
Szeretsz valakit akiért ilyen izgalommal mész ajándékot választani egy ékszerboltba.
Ha fontos számodra valaki jól esik felkutatni számára a megfelelő ajándékot és várni az örömét
Ezt akkor látni engedted.
Értem már régen nem tettél meg ilyen utakat.
Lehet hogy ezért a felismerésért vezettek oda az Égiek.
Tudod mi különös?
Hogy nem fájt.
Csak a tompa ráeszmélést éreztem.
Akkor még nem történtek olyan események mik számomra elfogadhatatlanok.
Csak a pillanat volt,
A tények mik határozottan magukért beszéltek, arcomba nyomva magukat.
A felismerések sorozata apró lámpásokként sorra gyúltak fel bennem,
Ezek elől már nem bújhattam el.
Mire kigyúlt az utolsó lámpás is bennem
Világosság lett .
Nem menekülhettem a félhomályos feltételezésekbe.
Csak a felismerés volt, hogy mást szeretsz
És én a legjobb helyen számodra valahol nagyon messze lennék.
Már teher vagyok.
Zavart voltál a jelenlétemtől,
Igyekeztél magabiztosnak látszódni.
Én is zavart voltam, és igyekeztem a természetesnek láttatni a helyzetet.
Kicsit sajnáltalak.
Kicsit sajnáltam magam is hogy a jelenlétemtől szenvedsz.
Lehet hogy magunkat sajnáltam
Hogy ez lett belőlünk
Amit ott, akkor mondtam neked
teljes szívemmel és egész lényemmel éreztem és gondoltam.
Azt mondtam neked hogy
Én magam is csodálkozom rajta de nem érzem a féltékenységet.
Arra a választottadra tényleg nem tudtam az lenni, furcsa volt.
Akkor még meg sem utáltatta magát, semleges volt.
Csak a tompa felismerés volt jelen hogy mást szeretsz, aki nem én vagyok.
És most jó lenne ha én jó messze lennék.
Ott akkor amit kimondott a szám
a teljes lényem és szívem üzenetét adta át neked.
Mindenféle manír nélkül.
Kívántam hogy legyél boldog!
Megöleltelek.
Őszintén
Ugye emlékszel hogy igaz pillanat volt?
Tiszta szívemből kívántam.
Szerettem volna egyfajta felmentő Áldásként adni ezt akkor neked.
Végig éreztem az Égiek jelenlétét és irányítását.
Éreztem hogy teljes átadásban vagyok feléjük
Éreztem a segítő irányításukat
Számtalanszor megöleltük egymást addig
Talán ezért nem érzékelted hogy utolsó ölelésnek szánom.
Pedig annak szántam.
Akkor még kicsinykét megőrizve a kapcsolatunk régi tisztaságából.
Úgy éreztem ezt csak addig adhatom
Amíg nem léped át a csillogó kirakatú bolt küszöbét.
Nem csak én öleltelek.
Hanem az engem oda irányító segítő mesterek is.
Angyalszárnyak burkoltak be minket és áldották meg az életünket.
A tiédet és az enyémet is….
Éreztem a zavartságod ölelés közben.
Jól esett neked amit mondtam, a gesztus is,
Hisz nem tudtad mire számíthatsz tőlem.
De már nagyon szerettél volna az ékszerboltban lenni.
Nélkülem.
Már zavart hogy nehogy mások meglássanak
Velem összefonódva az utcán.
Furcsa volt hozzád simulni,
Régi érzések vegyültek az újakkal.
Már az újaknak kellett hinnem.
Furcsa volt úgy ölelni téged hogy közben éreztem
Alig várod hogy lefejts magadról.
Nehogy meglássanak velem
Kínos vagyok.
És ott, abban a pillanatban igazán fölösleges.
De eltűrtél a békesség kedvéért.
Egy pillanatra megfordult a fejemben
Hogy a házasságunkra emlékező karikákat érzem-e
a zsebedben,
Vagy csak az elmém játszik velem?
Nem panaszkodhatsz
Gyorsan elengedtelek,
magadra hagytalak az csillogó kirakatú ékszerbolt előtt.
Éreztem a megkönnyebbülésed és a döbbeneted
Mikor távoztam.
Örültél hogy túl vagy rajtam.
Nekem pedig tudnom és éreznem kellett mindezt
Hogy tovább tudjak lépni.
A kocsihoz érve ajándéknak éreztem a
Konténeres legények hangos elismeréseit.
Máskor teher az ilyet hallani,
De abban a pillanatban ők a hangos tetszésnyilvánításukkal
Erőt adtak nekem.
Fölemeltek
Mélyről.
Nem tudták hogy áldás számomra a megnyilvánulásuk, hisz ezt
Igyekeztem titkolni, és feléjük sem nézni.
Sajnálom hogy nem ajándékoztam meg őket legalább egy mosollyal.
Ott, akkor sokat adtak.
Reményt kaptam tőlük.
Megmutatták hogy nem mindenkinek teher a látványom.
Megmutatták hogy lesz majd valaki
Akinek öröm lesz ha meglát
Akinek ajándék lesz a közelségem
Akinek öröm lesz az ölelésem.
A segítő angyalok másodpercre pontosan
irányították oda a konténeres legényeket,
tökéletes keretet adva az eseményeknek.
Megmutatták hogy a sors fogaskerekeit
Szorgos, precíz angyalkezek irányítják.
Megmutatták hogy legjobb út,
Ha teljes hittel belehelyezem magam
Védelmező tenyerükbe.
