A Küzmös Sándorné felhasználó összes verse >>>
A remény árusa
Homlokát megtörölte, melege volt nagyon.
Akkor is ott ült, a perzselő, forró napon.
Ráncos kis öreg kezében féltett áruja,
kézzel faragott fakanalait árulja.
Nem tolakodó, csak a szeme kérlel némán,
s én megállok előtte döbbenten, és bénán.
Sok ember rá sem néz, szaporázza lépteit,
s látom rajtuk a közöny, megvetés jeleit.
Hogy lehet ez? Ilyen érdektelen az ember?!
Utcán áruló nénire ránézni sem mer?!
Véletlenül nehogy megérintse a lelkét,
és megsegítsen majd egy öreget, egy gyengét!
Hisz nem koldul Ő! Csak portékáját árulja!
Érdemli, hogy az ember rossz szemmel bámulja?!
Kezemben a pénz, majd a kanalakat fogom,
hazaérve fiókba, a többihez nyomom.
Remélem, hogy egyszer majd megszűnik a közöny,
és egyre több fiókban lesz fakanálözön.
