A Küzmös Sándorné felhasználó összes verse >>>
A szeretet csillaga
Nem történt még soha ilyen, csillag suhant át az égen.
Tiszta fénye úgy ragyogott, eltakarta a nagy Napot.
Ki látott már ilyen csodát, senki nem tudja az okát.
Hogy hull csillag fényes nappal, s oly sebesen hová nyargal?
A hiú nap mérges, morog, sugara is dühvel lobog.
A kis csillag után fordul, és gúnyosan reá mordul...
- Hova, hova ilyen gyorsan? - s a fénye haraggal lobban.
- Hogy van merszed tündökölni, szép fényemet visszafogni!!!
Tudd meg, hatalmas Nap vagyok!!! Ragyogni senkit sem hagyok!!! -
A kis csillag hátra sem néz, tekintete távolba vész.
- Tudom, fenséges Nap apó, a hatalmad, irtóztató.
Fényed ragyogása neked, biz` nem hatalomból ered.
A mérges Nap ezt nem érti, s hiúságát nagyon sérti.
- Kérdésre választ nem adtál, kíváncsian csak nem hagynál?!
Megyek, utam Földre vezet, segíteni embereket.
Reményt, hitet terjeszteni, a bánatot messze űzni.
Bolond csillag vagy te fiam, oda vesztek már annyian!
Kegyetlen világ van ottan, kavics leszel földi porban.
A kis csillag tovasuhan, és lassan a földre zuhan.
Havas fenyő tetejére, árva gyermek örömére.
Gyermeki szív dobban nagyot, megpillantja a csillagot.
Szomorúság illan tova. Boldog már a Karácsonya.
Kicsi csillag fénye vakít, a szeretetre megtanít.
Vigasztal ő koldust, árvát, s megfizeti ennek árát.
Cserébe ő semmit sem kap, sajnálja őt a kevély nap.
Csillagfénye alig lobog, kicsi szíve épp hogy dobog.
Szeretetét mind elvették, a hitéért kinevették.
Körbeállták, kigúnyolták, fenyőfáját kis is vágták.
Mikor már a porba hullna, élete bealkonyulna,
Egy apró kéz alája nyúl, édes könnycsepp arcára hull.
Gyermeki hang száll füléhez, könyörögve életéhez.
- Nagyon kérlek, kicsi fényem, tündököljél úgy, mint régen.
Fényed végleg ki ne hunyjon, fájó lelked meggyógyuljon.
Hallgasd szívem dobbanását, szeretetem lobbanását.
A kis csillag új fényre lel, s szíve megtelik reménnyel.
A kis gyermek szeretete lett fényének eredete.
Kicsiny kézben kicsi csillag, mégis látszik hatalmasnak.
Fénysugara messze ragyog, elvakítja a nagy Napot.
Ő ezért már nem haragszik, mosolyogva szépen alszik,
Megértette a mondatot, mi régen gondot okozott.
Szeretet táplálja a fényt, így nyújthat hitet és reményt.
Annál szebben ragyog fényük, minél nagyobb szeretetük.
Kicsi csillag puha kézben, a Földön él békességben.
Ám az a kéz már reszkető, beborítja a sok redő.
Emberi lét halványodik, de a csillag nem aggódik.
Áldott fénnyel átöleli, és az égbe felrepíti.
Attól fogva fenn az égen, pompázatos fényességben,
két gyönyörű csillag ragyog, s világítja meg a napot.
