A Küzmös Sándorné felhasználó összes verse >>>
Igaz emberként élni
Egyszer úgyis elmúlik minden, ami mulandó,
Életünk, tajtékzó tengeren egy piciny hajó.
Sodor a rettentő hullám, ide-oda dobál,
Kis vitorlánk lelketlen szélnek épphogy ellenáll.
Csúf fellegek baljósan fodrozódnak felettünk,
s még ilyenkor sem vesszük észre, mivé is lettünk.
Egyre csak szelünk tajtékos, rettentő habokat,
Hogy magunk alá gyűrjünk óriás hullámokat.
Nem nézünk jobbra, balra, hátra se, csak előre...
Egyenesen a legnagyobb, bősz hullámtetőre.
Majd, amikor felérünk, már nem tudunk mást tenni,
sodródunk az árral, s felejtünk embernek lenni.
Nem látjuk vitorlánk fáradtan rongyos mivoltát,
nem halljuk hajónk fájón sikoltó, fakó hangját!
Nem ismerjük ilyenkor sem embert, sem az Istent,
az egyedüli cél az, hogy elérjük a mindent!!!
Nem figyelünk arra sem, hogy mi vesz minket körül,
s egyáltalán nem érdekel, hogy ki, minek örül!
De minél feljebb vagy, annál nagyobb lesz a mélység,
onnan zuhansz alá, mint mihaszna kis semmiség.
Akkor jut majd eszedbe, mikor hajód már törött,
hogy okoztál az életben egy csepp kis örömöt?
Akkor kapsz majd észhez, amikor már régen késő,
mikor már tudod, hogy ez az út lesz az, a végső.
Ezért erősítsd meg hajód, tisztítsd meg vitorlád,
evezd nyugodtabb vizekre apró, kicsiny bárkád.
Nem kell hullámok tetejét mindig ostromolni,
tanítsd meg kicsiny hajódat szelíd vízen járni.
Nem kell mindenáron a fellegek közé jutni,
de tanulj meg mindig igaz embernek maradni!
Akkor fogod látni, hogy milyen szép is a világ,
Mikor nem lököd félre mások kopott ladikját.
Mikor a kicsinyke hajód törékeny árboca
egyenesen, hajlíthatatlan megy minden útra.
Mikor hófehér vitorlád mindig tisztán tartod,
mohó szelek játékát rajta soha nem hagyod.
Akkor fogod látni, hogy milyen a napnak fénye!
Akkor a gúnyos felhőknek nem lesz többé éle!
Akkor a kicsiny hajód majd nyugodt partra vezet,
s akkor talán unokád is foghatja a kezed!
Akkor fogsz majd te is igazából ráeszmélni,
hogy milyen érdemes is igaz emberként élni!
