A Küzmös Sándorné felhasználó összes verse >>>
Tehetetlenül
Döbbenten ülök a néma csendben,
elmémben már nincs semmi gondolat.
Más holnapra ébredt üres testben
ordítanék valami fontosat.
Kiszáradt ajkamról a szó illan.
Rontó átok tán, mi rajtam fogott?
Álomba merültem én még ifjan,
csalóka fényem miért lett kopott?!
Imára kulcsolnám kezeimet,
a nyomasztó, néma csend leszorít.
Itt ülök és zárom szemeimet,
s némán tűröm, hogy a köd beborít.
Váza vagyok régi önmagamnak.
Átlátszó, hangtalan, olcsó kacat.
Zsibbadtak erei az agyamnak,
s ijedt szívemen óriás lakat.
