A Czibere Bence felhasználó összes verse >>>
A Rózsa
Hiánya szinte égeti a testét,
inkább csókokkal melegítené a szivét,
átkarolná minden hüvös reggelen,
paplanok tengerében bujnának ők ketten.
Ebben a magányban törnek elő az emlékek,
a közös percek és az együtt töltött évek,
mint vakító fényesség tündököl szívében,
legszebb pillanatok ezek,az ő éltében.
Vágyik a pillanatra hogy érezhesse,
kedvesének forró testét újra érinthesse,
csókjainak édes mézét megízlelje,
szerelmét,mint csengő dallamot világba énekelje.
Érzi, tudja, hogy nincs messze a perce,
de mintha a találkozás egy évszázadra lenne,
egy magányos percbe, milliárdnyi magát be durja,
egy közösben meg se pendűl az idő húrja.
Szomorú, pedig mindjárt itt a szívének őre,
mert ha tehetné, egy életre nem mozdulna tőle,
fájdalmasan fájnak, a külön tölött napok,
hazasság ez, mit nem láttak még papok.
Igaz szerelem, a szívnek legmélyebb mélyéből,
egyenest a szerelem virágzó méhéből,
két ember, két agy, de a szív az egy,
szétválaszthatatlan, akár a legnagyobb hegy.
A két lélek, mint pillangók lejtik táncuk,
egymásba fonódva, az érzelmek a láncuk,
nem lánc ez vasból, mit rabszolga cipel,
gyönyörű gyémánt, mit az ember büszkén visel.
Odadná éltét, hogy éljen a párja,
de külön nem dobban a szívnek két kamrája,
egyek ők, örök már a kötelék,
e templomból soha nem lesz törmelék.
Nem választhatja szét, se ember, se idő ,
ragyog akkor is, ha eljárt föltük az esztendő,
mikor a csodás paloták fénye elkorhad,
a két lélek még mindig egybe forrad.
Szép a rózsa, a természetnek nagy éke,
de hozzá Góliát, a feleségének szépe,
nincs hozzá fogható se földön, se égen,
semmilyen időben vagy térben.
Feláll a férfi,tudja hogy indulása eljött,
valaki várja már házfalak között,
kiről a gondolatai cikáztak,ő a másik fele,
hisz a rózsát ő kapja, az egyetlen szerelme.
