A Caelo Albente1 felhasználó összes verse >>>
Alagút
Megyek egy sötét alagútban,
ha jól érzem lefelé,
Meg kéne találni az utam
visszafelé.
Hisz vár engem otthon,
szívem két darabja,
mi lesz velük,
ha anyjuk most feladja?
Nem is értem,
én idáig, hogy kerültem?
Az a baj, hogy a konfliktust
mindig kerültem!
Lábam alig érzem,
elesek, de felállok,
tapogatózom körbe,
de csak falakat találok.
Ismét csuklik térdem,
fogytán az erőm,
valami folyik,
az arcom felől.
Ez már megint könnyem
folyvást árad,
titkolni őket, szemem
fáradt.
Előttem most elágazás,
nem is kettő,
Angyalomtól segítség már
nem kérhető.
Nincs itt senki,
aki jó utat mutat,
kezem segítségért
hiába kutat.
Hangomra csak visszhangom
a válasz,
a segélykéréstől torkom
száraz.
Merre tovább?
Leülök, gondolkodom,
addig is magam mellé
teszem gondom.
Forró szemeim,
törlöm hideg kezemmel,
terhem újult erővel
emelem fel.
Elindulok egy irányba,
lesz ami lesz!
Jövőmet látni,
az idő úgy sem ereszt.
Talán lesz majd még fény
előttem,
bizonyítékként, hogy keresztemhez
felnőttem.
