A Tokai András felhasználó összes verse >>>
Ami van, srácok
Ami van, srácok, Szepi bácsi,
ami maradt a szakadatlan
büntető-dobások
Vajda Péter-utcai gyakorlásából, csak annyi,
hogy reggelente, harmatban, kutyaugatásban
szedegetem a hullott alma férgesét,
és négy az ötből, néha öt az ötből
sikerül a félarasznyi vastag
kis görbe meggyfa derekát eltalálnom.
Vagy az első kávé, egy-két cigi után,
mikor már van helyem a konyhaasztalon,
az első félpapírt, amire meggondolatlan, álmos
marhaságokat írtam
összegyömöckölve, jó kemény
kis galacsinná gyűrve, általában
egy az egyből, sikerül
csont nélkül a kis szemetesbe, “kukába” dobnom.
Ez van még, Tanár Úr, ez van még, srácok. Nincsenek
hétvégi JSI- meccsek (ki tudja már, hogy volt ilyen is:
Józsefvárosi Sportiskola, vagy hogy
Kozma öcsi nyomdokain jó páran
a Simor (Vajda Péter) utcai BGSK-ban,
a Benedek Gábor Sportkörben
kezdtünk készülődni olimpiákra)
Volt egy kitérőnk Schuszter “Oszi”-val
a Fradi atlétikai szakosztályába is, ahol
a húszas évek magasugró bajnoka, valamilyen
Laci bácsi reporterekről mesélt nekünk, és
ha szorgalmasak leszünk, rikordokat ígért.
Tetszik látni, továbbra is szorgalmasan edzek, gyakorlok, Laci bácsi!
(Laci bácsi, tudjátok, félszemű volt:
maga Albert, a Császár lőtte ki véletlenül az egyik szemét,
de makacsul továbbra is a focikapu mögött tartotta az edzéseket.
-_Hátha a másik szememet is kirúgja, abba is
beledurrantja az ócska szemüveget
a Novák vagy a Páncsics a szabadrúgás gyakorlásakor,
és végre nem kell már nyolcvanéves létemre hülyegyerekekkel vacakolnom!
- mondogatta nekünk, tokiói olimpiai reménységeknek a húszas évek
hazai magasugróbajnoka.)
A fél-papirokon a mániákus vers-kezdemények, skiccek,
valami múltról, jelenről,
amibe belezúg, belepattog, mint a lányiskolai, emeleti tornaterem
recsegő parkettáján az első
gumi-kosárlabdák, úgy ‘59-ből, vagy ‘60-ból, amire meglett
az udvari bitumen-pálya,
ahol először értem el a gyűrűt.
Ugyanaz a kis buzgómócsing, ugyanaz
az egymagába’ gyakorló
kis csere vagyok, megint kövér,
a nyáron meghasasodtam.
Az van, ami van, srácok,
dobálom az összegyűrt
paírgalacsinokat a készséges szemetesbe
csukló-, ínhüvely-gyulladásig,
tízből tíz, kétszázból kétszáz
megy a kosárba.
Beírkálom a félbevágott ánégyes
papírkákat, jó keményre
összegyömöckölöm őket, aztán
ami költemény így elkészült, csont nélkül,
lehetőleg pontosan ívelve, kosárra, ó ha
már a mi józsefvárosi sportiskolás korunkban
bevezették volna a mezőnyből
dobott hárompontosokat!
