Barion Pixel
Connect with us

Meghalt Sebő Ferenc

Hírek

Meghalt Sebő Ferenc

A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

Hetvenkilenc éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zenetudós, a táncházmozgalom egyik elindítója, az énekelt versek hazai úttörője. Halálhírét az általa alapított Sebő-együttes a közösségi oldalán osztotta meg.

Előbb építésznek tanult

Sebő 1947-ben született Szekszárdon, zenei tanulmányait a székefehérvári zeneiskolában kezdte, zongorázni és csellózni tanult. 1970-ben építészként végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán, itt az egyetem szimfonikus zenekarában csellózott. Halmos Béla az évfolyamtársa és szobatársa is volt, a Bercsényi-kollégiumban énekeltek, gitároztak, és gyakran megzenésített József Attila-verseket adtak elő. Berek Kati színésznő e versek közül néhányat felvett az Egyetemi Színpadon előadott műsorába, ahová őket is meghívta, később már együtt járták az országot. A Halmos–Sebő-duó idővel együttessé bővült, historikus énekeket, gitárral kísért népdalfeldolgozásokat és énekelt verseket adtak elő.

Az egyetemet követően egy ideig tervező építészként dolgozott az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központjánál. 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán is diplomát szerzett.

A táncházmozgalom úttörője

Ekkortájt gyakorolt rá nagy hatást a széki zene, amelyet Sárosi Bálint népzenei sorozatában hallott, ennek köszönhetően fordult az autentikus hangszerek és a népzene felé, nemsokára a gyűjtésbe is bekapcsolódott, és néptánccal is foglalkozni kezdett. A Bartók Táncegyüttes zenei vezetőjeként nagy szerepet játszott abban, hogy megszerettessék a fiatalokkal a néptáncot, Timár Sándorral együtt a magyar táncházmozgalom meghatározó alakja volt.

1973-tól az évtized végéig a Népművelési Intézet kutatási osztályán dolgozott, 1988-ban pedig az MTA Zenetudományi Intézetének kutatója lett. 1991-től a Magyar Televízió munkatársaként az ő szerkesztésében kerültek adásba a népzenei és régizenei témájú műsorok, számos költészeti ismeretterjesztő sorozatban működött közre, zenét írt a gyerekeknek készített Cimbora című műsorhoz. 1996 és 2001 között az Állami Népi Együttes művészeti vezetője, 1999–2000-ben a Magyar Táncművészeti Szövetség társelnöke, a 2002. évi alapítástól 2011-ig a Hagyományok Házának szakmai igazgatója volt. A Fölszállott a páva című televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató zsűrijének elnökeként is tevékenykedett, önálló rádióműsort is jegyzett Népzene-Sebő címmel – írják Sebő életéről a Folkrádió honlapján.

A Sebő Együttes alapítójaként több mint harminc lemezt jelentetett meg. Kiemelkedőek versmegzenésítései (József Attila mellett Weöres Sándor, Nagy László), valamint számos filmzene és színházi kísérőzene fűződik a nevéhez.

2012-ben kapott Kossuth-díjat, 2014-ben a Nemzet Művészének választották.

Sebővel tavaly Balavány György beszélgetett. Az interjú itt taláható.

Sebő Ferenc a Magyar Versmondók Egyesülete számos versmondó és verséneklő versenyén vett részt zsűritagként, szakemberként. Tatabányán, a nagy múltú József Attila országos vers-, énekelt vers és prózamondó versenyen állandó zsűritag volt. Az általa képviselt, hagyományokra épülő, a versek tisztaságát, zeneiségét előtérbe helyező szemlélet nyomot hagy maga után.

Forrás: 24.hu

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

To Top