Meghalt Jevgenyij Jevtusenko

85 éves korában meghalt Jevgenyij Jevtusenko orosz költő az Egyesült Államokban, az oklahomai Tulsa városában – közölte Mihail Morgulisz, az irodalmár egyik közeli barátja.A kultikus költőt 1963-ban irodalmi Nobel-díjra jelölték.

A költőt végakaratának megfelelően a Moszkva melletti Peregyelkinóban helyezik örök nyugalomra, írja az MTI.

Jevtusenkót március közepe óta ápolták egy tulsai kórházban, állapota az elmúlt napokban fordult válságosra. Mindvégig mellette volt a felesége, Marija Novikova. A költőnek négy házasságából öt fiúgyermeke született.

Jevtusenko egy szibériai kisvárosban, Zimában született 1932. július 18-án, ide száműzött ukránok negyedik generációs leszármazottjaként. Baltikumi német származású apja geológus és műkedvelő költő, anyja ugyancsak geológus és színésznő volt.

Szülei korán elváltak, így gyermekéveit kolhozparaszt nagyapjánál töltötte. Érettségi után, 1951-ben Moszkvába, a Gorkij Irodalmi Főiskolára került. Első verse a Szovjetszkij szport című sportújságban jelent meg, első verseskötetét pedig 1952-ben adták ki A jövő felderítői címmel. Ugyanabban az évben vették fel a szovjet írószövetségbe, annak legfiatalabb tagjaként. 1953-ban írta A Zima állomás című poémáját, amellyel egy csapásra híressé vált. Az ún. szovjet újhullám vezéralakja lett, társaival, Voznyeszenszkijjel, Rozsgyesztvenszkijjel, Okudzsavával, Bella Ahmadulinával (első feleségével) “demokratizálták” a költészetet: utcákon, tereken, stadionokban adták elő műveiket. Majakovszkij közéleti líráját tartotta követendő példaképének, egyfajta pódiumköltészetet művelt, mindegy volt hol szólal meg, s milyen témában, verseinek kötelező eleme volt a didaktikusság és az agitáló-nevelő szándék. A hatvanas években nagy visszhangot váltott ki a Sztálin örökösei (1962) című verse, amelyben a desztalinizáció aktuális problémáját vetette fel, illetve a Babij Jar című költeménye, amelyben elsőként követelte a Babij Jarban kivégzett zsidók emlékére az emlékmű állítását. Az Akar-e Moszkva háborút című verséből egyfajta nemzetközi békeinduló lett.

Innentől kezdve rengeteget utazott, számos ismert művésszel, tudóssal és politikussal kötött barátságot. Külföldön, s hazájában is, ellentmondásosan ítélték meg: hol “szovjet beatnikként” üdvözölték, hol a “szovjet kultúrbürokrácia kreatúrájaként” becsmérelték, de mindenütt hatalmas sikere volt. Mindent meg is tett ezért, rengeteget írt és szerepelt, 1952 és 1970 között 15 kötete jelent meg, a Reggeli tömeg (1978) rekord példányszámot ért el 130 ezerrel. A hatvanas évektől “felfedezte” magának a poéma formáját, A bratszki vízierőmű egy részéből Sosztakovics szerzett vokális-szimfonikus költeményt, az önéletrajzi ihletésű A mama és a neutronbomba című poémájáért 1984-ben Állami Díjat-kapott. Prózái közt jelentős Az ardabiola és az Ahol a vadgyümölcs terem című kisregényei.

Filmezett is, egy Ciolkovszkijról szóló filmben a tudóst alakította, majd 1984-ben az Óvoda, 1991-ben pedig a Sztálin örökösei címmel ő is rendezett. A közéletben is részt vett, volt a Szovjet Írószövetség titkára, népképviselő az Állami Dumában, a sztálini terror áldozatai emlékének megőrzésére alakult Memoriál-mozgalom tagja, s az 1991-es puccskísérlet idején ő is ott volt a “Fehér Ház” védői között. Majd váratlanul az Egyesült Államokba, Tulsába ment egyetemi tanárnak. Itt összeállította az orosz költészet egyik legteljesebb antológiáját, amelyben 250 költő versét jelentette meg. 1993-ban hazatért, szülőhelyén díszpolgárrá avatták. Politikai aktivitását és hevületét napjainkban sem vesztette el, gyakran kinyilvánítja véleményét a hazájában tapasztalt gazdasági és politikai jelenségekről, így erőteljesen bírálta a Csecsenfölddel kapcsolatos politikát.

Jevtusenkó és Richard Nixon, Fotó: Nara

Több mint 150 kötete jelent meg; műveit több mint hetven nyelvre fordították le. Más kitüntetései mellett 2008-ban Olaszországban neki ítélték a rangos Gabriele d’Annunzio költészeti díjat, 2010-ben hazájában ismét megkapta az Állami Díjat. Többször járt Magyarországon, 2009-ben a Pécsi Tudományegyetem díszdoktorává avatták, sőt 1963-ban irodalmi Nobel-díjra jelölték.

2013 szeptemberében az egyik lábát amputálni kellett bokájának egyre súlyosbodó gyulladása miatt.