Megalázott írók, költők

A legrangosabb állami irodalmi elismerés, a József Attila-díj kilenc szakmai szervezet által összeállított, tehát az egész írótársadalom konszenzusos jelöltjeit tartalmazó listájáról hat embert kihúztak a minisztériumban, és beírtak a helyükre hat számukra szimpatikus szerzőt.

Március 14-én délután a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Halász János parlamenti államtitkár és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár ünnepélyes körülmények között beletörölte a lábát a magyar írótársadalomba, megtapsolta, megtaposta, majd kislányosan illegette magát kicsit a földön fetrengő szerencsétlen fölött.

A József Attila-díj 1950 óta létezik. Művészeti középdíjként tartják számon, ugyanakkor az állami irodalmi díjak közül ennek van a legnagyobb presztízse – ez után „következik” a Kossuth-díj, amely a legmagasabb magyar művészeti elismerés, és bármely terület alkotója részesülhet benne. Az utóbbi húsz évben tíz, majd tizenhárom irodalmár kapta meg évente – így értéke folyamatosan devalválódott, de neve azért továbbra is jól csengett a szakmán belül, a nagyközönség fülében pedig különösen. Nos, ennek lesz nagyon hamar vége.

A díj hitelét az adta eddig, hogy a díjazottak névsora valóban a magyar irodalmi szakma konszenzusos ítéletét tükrözte. A javaslattevő bizottságban helyet foglaló írószervezetek néhány sehova nem csatlakozó renitenst – van ilyen egyáltalán? – leszámítva minden valamirevaló irodalmárt képviselnek. Az egyes társaságok több száz fős tagsága szavazással választja ki azokat a jelölteket, akiket aztán a szervezetek képviselői a bizottság elé terjesztenek, ahol közösen kiválasztják a 13 díjazottat. Idén kilenc szervezet ült össze: az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL), a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), az Írók Szakszervezete, a József Attila Kör (JAK), a Magyar Műfordítók Egyesülete, a Magyar Írószövetség, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE), a PEN Klub és a Szépírók Társasága. Őket köpte arcon most a tisztelt tárca.

Legkedvesebb játéka

Már az is megalázó volt, hogy azt kérték a kuratóriumtól: 13 helyett 26 nevet küldjenek, és ők majd ebből válogatnak. Ez önmagában is tarthatatlan hozzáállás, de a helyzet annál súlyosabb, mivel tavaly már ugyanezt eljátszották. Az írószövetségek akkor és most is – ritka az ilyen! – egységesen elutasították ezt a paternalista, szakmaiság-ellenes kérést. De akkor és most is ugyanaz lett a vége: egyszerűen lehúztak pár nevet a listáról, és beírtak újakat – tavaly négyet cseréltek, idén hatot, jövőre, gondolom, majd nyolcat. Tavaly a döntést is egységesen utasította el mind a kilenc írószervezet, köztük a Írószövetség is. Kíváncsiak vagyunk, idén hányan állnak ki a méltóságukért. Mert akik most nem tiltakoznak, önmagukat alázzák meg. Különös érdeklődéssel várjuk a PEN Klub közleményét – hiszen a nagy múltú szervezet tavaly decemberben megválasztott vezetőjét történetesen Szőcs Gézának hívják.

És ne legyenek kétségeink: ez Szőcs Géza kedvenc kis játéka. A tavalyi botrányos döntés után Kukorelly Endre nyílt levelében kérdezte tőle: „Miféle hübrisz mozgatja azt, aki a (politikai és poétikai értelemben véve is) legszélesebb szakmai konszenzust söpri le egyetlen mozdulattal, nem törődve azzal, hogy döntésével belegázol mások életébe.” Szőcs bár nyíltan nem mondta ki, de nem is tagadta, hogy ő nyúlt bele a döntésbe. Ha idén Réthelyi miniszter ajándékozta meg kedvenc költőit (hivatalosan ő, illetve a minisztérium adományozza a díjat), úgy megkövetjük az államtitkár urat – de erre vajmi kevés esélyt látunk. Szőcs írta Kukorellynek: „elérkezettnek látom azt a pillanatot, amikor a kulturális tárca irányítójának lehet és legyen saját véleménye arról, hogy ki érdemel meg valamely díjat”.

Rendben, államtitkár úr, de ebben az esetben minek belekeverni a szakmát? Tavaly már megírtuk, hogyan szüntette meg a kormány a Kossuth- és Széchényi-díjak szakmai albizottságait, egyetlen központi bizottságra bízva a döntést. A tizenöt fős testületet Orbán Viktor vezeti, benne öten a kormány, ketten az előző Orbán-kormány tagjai, a többiek jobboldali elkötelezettségű tudósok és művészek. A tavalyi bizottságban Szőcs Géza volt az egyetlen irodalmár. Nagyjából így gondolkodik kormányunk a kultúráról, a művészeti és tudományos teljesítmény elismeréséről: majd ők eldöntik maguk között, kinek jár.

A művészeti középdíjak esetében még a szakma jelölhet, de hát azt azért ők sem gondolják komolyan, hogy egy-kétezer irodalmár és kilenc szakmai szervezet konszenzusos, demokratikus döntése fontosabb lehet Szőcs Géza személyes vonzalmainál. Következzenek hát a nevek, az emberek, akiket a szakma jelölt, de Szőcsnek nem tetszett a képük: Egyed Emese, Fekete J. József, Kontra Ferenc, Nagy Gábor, Pollágh Péter, Ungváry Rudolf. (Nagy Gábor és Pollágh már tavaly is jelölt volt, és tavaly sem kellett. Jövőre lehet próbálkozni újra.) Figyelem: nem az történt, amire sokan joggal gondolnak – nem ún. baloldali írókat cseréltek le ún. jobboldaliakra. A díjuktól megfosztottak közül négyen a Fidesz irodalmi tagozataként működő, de Szőccsel vesztükre konfliktusos viszonyban lévő Írószövetség tagjai. Nem, ez nem ideológiai tisztogatás. Ez egy önelégült, a hatalomról már-már elbűvölően reflektálatlanul gondolkodó ember egotripje.

Nem írjuk le viszont azoknak a nevét, akiket a főúr kegye juttatott a díjhoz és az – idén négyszeresére emelt – 800 ezres jutalomhoz. Nem ők tehetnek róla ugyanis – legalábbis az ártatlanság vélelme kijár nekik. Velük is kitolt, mert őket is megalázta a főúri kegy: már soha nem kaphatnak igazi József Attila-díjat. A dicsőség, a jól végzett munka elismerése helyett nekik csak ez a sunyi kis adomány jutott. Nem lennék a helyükben, amikor a gratulációkat fogadják a kulturpolitikai elittől.

(szerző: Urfi Péter, forrás: Magyar Narancs)
(fotó: MTI)